Az e-kereskedelem alapvetően azért működik jól, mert mind a fogyasztónak, mind a kereskedőnek kézzelfogható előnyökkel jár, fejlődését és eredményességét elsősorban a piaci viszonyok (kereslet-kínálat, technológia elterjedtsége, stb.) határozzák meg, és nem a jogszabályok. A jogrendszer ezért csak egy keretet biztosít: egy olyan környezetet, amelyben a kereskedők a lehető leghatékonyabban tudják felépíteni és gyümölcsöztetni e-kereskedelemmel összefüggő vállalkozásukat. Az elektronikus kereskedelem ideális jogszabályi környezete tehát egyszerű piacra lépési és működési szabályokat tartalmaz, korlátozásokat, engedélyezést pedig csak a legszükségesebb esetekben, és csak indokolt mértékben ír elő.
Az e–kereskedelem általános hazai szabályozása évek óta megfelel az Uniós jognak, és számos e-kereskedőknek kedvező rendelkezést fogadtak el az elmúlt években. A jogrendszer azonban még mindig tartalmaz olyan elemeket, amelyek adminisztratív akadályt képezve adott esetben indokolatlanul nehezítik meg a kereskedők dolgát. Az adminisztratív akadályok alkalmasak lehetnek az e-kereskedelem hazai fejlődésének érdemi korlátozására is, ha ugyanis valós piaci igény ellenére sem lehet a hazai jogszabályok alapján valamilyen terméket vagy szolgáltatást az interneten értékesíteni, akkor a határokon átnyúló e-kereskedelemmel járó nehézségek ellenére akár arra is ösztönözhetik a vállalkozásokat, hogy más uniós tagállamból nyújtsák ezen szolgáltatásokat. A vállalkozások e-kereskedelmi tevékenységének jogszabályi ösztönzése tehát az adminisztratív akadályok lebontásán keresztül képzelhető el a legegyszerűbben.
Adminisztratív akadálymentesítésen vagy bürokráciacsökkentésen általában a hatósági eljárások egyszerűsítését szokás érteni, az e-kereskedelem vonatkozásában azonban ez egy kicsit másképpen értelmezendő. Az e-kereskedelem jogi szabályozása ugyanis (legalább) kétrétegű; a kereskedőnek egyrészt meg kell felelnie az e-kereskedelemről szóló általános jogszabályi előírásoknak, másrészt viszont teljesítenie kell az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésére vonatkozó speciális jogszabályi követelményeket is.
Ez utóbbi követelmények megalkotásakor sok esetben a hagyományos kereskedelmi formákat vették alapul, és nem számoltak az on-line értékesítés lehetőségével. Az e-kereskedelem elterjedésével azonban az értékesített termékek és szolgáltatások köre is folyamatosan bővül, egyre több olyan terméket és szolgáltatást értékesítenek az interneten keresztül, amelyek esetében ez még akár két-három éve sem volt jellemző vagy életszerű. Egy ilyen „új” termék vagy szolgáltatás első internetes értékesítésekor könnyen szembesülhet azzal a kereskedő, hogy a termékre vonatkozó értékesítési feltételek nem engedik vagy jelentősen megnehezítik az internetes értékesítést. Jellemzően ilyen előírás szokott lenni például, hogy az adott termék értékesítéséhez üzlethelyiség, és szakképzett eladó személyzet szükséges (jó példa erre a Ker-Optika ügy, lásd a keretes írást). Más termékek – pl. dohánytermékek – esetében a hazai szabályozás nemes egyszerűséggel megtiltja az üzleten kívüli értékesítést, ezzel természetesen az internetes értékesítést is.
A Ker-Optika ügy
A Ker-Optika egy magyar betéti társaság, amely egyebek mellett kontaktlencséket forgalmazott az interneten. A hazai szabályozás szerint kontaktlencsék legalább 18 m2 alapterületű üzletben, szakképzett személyzet (optikus, vagy szemész szakorvos) közreműködésével forgalmazhatóak. Az ÁNTSZ az előbbi rendelkezésre hivatkozással határozatában megtiltotta a Ker-Optikának a lencsék internetes forgalmazását. Az ügy egészen az Európai Bíróságig (EB) eljutott. A magyar hatóságok közegészség-védelmi okokra hivatkozással indokolták a hazai szabályozást, az EB azonban megállapította, a korlátozás nem arányos, a kontaktlencsék internetes értékesítése erre hivatkozással nem tiltható meg. Az ügyről részletesebben itt olvashat.
Az adminisztratív akadályok természetesen nem csak az értékesítési feltételekben jelentkezhetnek, sokszor a termékhez vagy szolgáltatáshoz közvetve kapcsolódó, az elektronikus kereskedelemmel nem számoló szabályozás nehezíti meg az on-line értékesítést. 2009. decemberében viszonylag széles sajtónyilvánosságot kapott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) egyik határozata, amelyben bírság megállapítása mellett az NFH gyakorlatilag a webáruház megszüntetésére kötelezte egy on-line szexshop üzemeltetőjét. A határozat indokolásában az NFH a reklámtörvényben szereplő tilalmakra hivatkozott – szexuális termékeket csak az erre szolgáló üzletben lehetséges reklámozni, egyébként az ilyen termékek reklámozása tilos –, majd megállapítva azt, hogy a webáruház nem minősül hagyományos értelemben vett üzletnek (és így a fentebb említett kivétel sem alkalmazható rá), gyakorlatilag a teljes weboldal tartalmát tiltott reklámnak minősítette. Mint látható, ebben az esetben annak ellenére minősült jogellenesnek az on-line értékesítés, hogy a szóban forgó termékek tekintetében azt jogszabály egyébként kifejezetten nem tiltotta. A reklámtörvény rendelkezéseinek még csak nem is kiterjesztő értelmezése, valamint az internetes értékesítésre vonatkozó megfelelő értelmező rendelkezések hiánya azonban mégis ezt a határozatot eredményezte az NFH részéről.
A fentebb felsorolt példák jól jelzik, hogy a hazai e-kereskedelmi szabályozás EU konformitása ellenére még mindig számos rendelkezés alkalmas arra, hogy az e-kereskedelem további terjedését érdemben korlátozza. Észre kell vennünk azt is, hogy ezen rendelkezések igen jelentős része nem közvetlenül vagy „szándékosan” akadályozza az e-kereskedelmet, több esetben a szabályozás kialakításakor az on-line értékesítés nem volt még jellemző vagy életszerű abban a környezetben, a jogalkotó ezért nem is számolhatott ennek lehetőségével. Vannak természetesen olyan esetek is, ahol a tilalom tudatos, és szakpolitikai szempontokra vezethető vissza. Az akadályok egy másik része közvetett, a rendelkezés nem közvetlenül az (on-line) értékesítési feltételekre irányul, mégis alkalmas arra, hogy megnehezítse egy adott termék vagy szolgáltatás esetében az on-line értékesítést.
Ezen akadályok jellegüknél fogva "rejtettek", azaz a jogszabályok rendszeres felülvizsgálatánál ritkán észlelhetőek, a gyakorlat hozza őket felszínre általában. A piaci környezet gyors változása miatt a problémára nincs gyors, és egyszeri megoldás, ez a jogi környezet és a gyakorlat folyamatos vizsgálatát igényli. A jogalkotónak ezért rendszeresen figyelnie kell az e-kereskedelemmel összefüggő hatósági ügyeket, sajtócikkeket, továbbá konzultálnia kell a kereskedők érdekképviseleti szerveivel, és amennyiben a korlátozás mögött nem áll védhető és fenntartható indok, akkor gondoskodnia kell a jogszabályok módosításáról. A kereskedőknek, illetve érdekvédelmi szervezeteiknek pedig célszerű jelezniük az általuk tapasztalt visszásságokat a jogalkotó felé. Az e-kereskedelem adminisztratív akadálymentesítése tehát folyamatos munkát, valamint a jogalkotó és az érintett szervezetek együttműködését igényli.
Kövesdi Zoltán
