A kormányzó Liberális Párt politikusa szerint ily módon ausztrálok milliói laptopjukon vagy okostelefonjukon keresztül részesei lehetnek a vitának, és a hagyományos média által nem biztosított módon bekapcsolódhatnak abba.
A kormányfő közölte, hogy megállapodott a Facebookkal és a News Corp Australia ausztrál médiavállalattal a jövő hét elején esedékes vita közvetítésében, Bill Shorten munkáspárti ellenzéki vezető pedig rábólintott a vitában való részvételre.
Az ausztráliai választási hadjárat során hagyományosan három televíziós vitát közvetítenek a riválisok között. A július 2-ai előre hozott parlamenti választásokon induló Turnbull és Shorten a mostani kampány során már két televíziós párbajban vett részt.
A miniszterelnök az általa “izgatottan” várt újítással kapcsolatban elmondta: a Facebook és a News.com.au az a két felület, ahonnan a legtöbb ausztrál tájékozódik. A vitát más olvasottabb honlapok és tévéadók is sugározhatják majd.