A Yonhap dél-koreai hírügynökség a rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomok az internetcím alapján az észak-koreai fővárosba, Phenjanba vezetnek, és a hackerek egy olyan szoftvert vettek célba, amelyet nagyjából 160 vállalat és kormányzati hivatal használ.
A beavatkozást ugyanarról az internetcímről hajtották végre, amelyet egy 2013-as kibertámadáshoz is használtak, és amely több mint egy hétre megbénította dél-koreai bankok és műsorszórók számítógépes rendszereit. Szöul akkor Phenjant okolta a történtekért.
Időben semlegesítették a kártékony kódokat
A dél-koreai rendőrség kibervizsgálati osztálya leplezte le a mostani számítógépes támadást, és a célba vett vállalatokkal és hivatalokkal együttműködve semlegesítette a gépekre telepített rosszindulatú kódokat, megakadályozva, hogy kibertámadásra használják fel őket – írta a Yonhap.
A rendőrség említett egysége egyelőre nem erősítette meg a hírügynökség jelentését.
Nagyon igyekeznek
Dél-Korea fokozottan figyel az esetleges észak-koreai kibertámadások veszélyére azóta, hogy Phenjan januárban újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, amit az ENSZ újabb szankciókkal torolt meg.
Észak-Korea évek óta fejleszti azon képességét, hogy tönkre tudja tenni a különböző közszolgáltatásokat ellenőrző számítógépes rendszereket – mondta egy észak-koreai disszidens, akinek tudomása van ezekről az erőfeszítésekről.
Észak-koreai hackerek dél-koreai vállalatbirodalmak és kormányzati hivatalok több mint 140 ezer számítógépét törték fel, majd rosszindulatú kódokat telepítettek rájuk, hogy egy nagyszabású kibertámadást hajtsanak végre, amelyet azonban sikerült meghiúsítani - derült ki egy hétfői médiajelentésből.